2008. február 20., szerda

Hogy múlik az idő!!

Te jó ég,már majdnem másfél hónapja nem jártam itt. Ebből is látszik,hogy mocskos sok a meló,mér arra sem érek rá,hogy pár sort írjak ide. De sebaj,most itt vagyok és ez a lényeg.
Január 9 óta sokfelé megfordultam. Jártam Angliába, Párizsban, Meg itt a szomszédba, Németországban is. Az angol utam nem fogom soha elfelejteni,majd széthaltam a röhögéstől.
Volt egyszer egy munkatárs, akit itt csak K-nak fogok az egyszerűség kedvéért hívni.
Na ő volt az akit tanítanom kellett az angol közlekedésre, kompra fel-le állásra, meg hasonló finomságokra, mivel ő még nem járt arra. Ugyebár hajóval jövünk-megyünk anglia közt.
Odafelé a Seafrance gyönyörű nagytestű hajójával volt szerencsénk utazni. Ezt a "lájtos"
másfél órát is hófehéren,de azért kibírta. Nem volt nagy szél, csak a szokásos, meg a hajót a méreténél fogva is nehezebben dobálja a szél és a tenger.
Namármost visszafelé ugyanennek a hajótársaságnak a kis hajóját fogtuk ki. K, az étterembe beérve mondja nekem, hogy együnk. Mondom neki, hogy ez az út szarabb lesz a kis hajó miatt, meg jobban fújt a szél is, nehogy vissza köszönjön a kaja. Azt mondja az öreg rája, ha átfelé kibírta, akkor vissza is simán!! Höhöhö, jó vicc.
Akkor együnk. Svédasztal ,azt és annyit ehettél amennyit akartál, 7,3 euro fejében. Egyszer élünk. Bedobtuk a kaját, megindult a hajó, de valami brutálisan elkezdett imbolyogni. Alig tudtam én is és K is kimenni a fedélzetre. Ami utánna jött, az nem volt semmi. Szegény rókázott az egész úton, én genya meg szakadtam a röhögéstől, meg kameráztam szerencsétlent a mobolommal. Jó durva volt a helyzet , én is majdnem hasonló sorsra jutottam,de szerencsére nem!
Azóta is van tanulóm,de már nem K, hanem Jócó gyerek, belevág a nagy életbe.
Autót is cseréltem közben, lemondtam a szép soklámpás kocsimról,azt ezentúl más hajtja, ha netán ezért nem köszönnék vissza belőle, akkor ezért van. :-)
Az audit sem volt még időm festőhöz vinni, de jövő héten már nagyon kellene, olyan csúfos így.
Más eszembe sem jut így kora reggel.

Nincsenek megjegyzések: