2008. december 31., szerda

Elmúlt egy hónap.............






Megint csak elmúlt 1 hónap, s azóta vagyis ebben az egy hónapban annyi minden történt.
Vannak vicces, tök komoly, és karaktert sem érdemlő dolgok, amit ide nem írhatok le.
Megismertem pár embert, kiismertem pár embert, s van akiben igazán nagyot csalódtam.
Szóval zajlott az élet megint.
Meló is sok jutott ez év utolsó hónapjára, szinte mint mindig most ment el mindenkinek az esze, én meg csak győzzem kihordani ezt a sok motyót külföldre.
Nemrég kint voltam Angliában. Kivittem magammal egyik cimborámat,ő ugyanis nem volt még arra. Hát ahogy elnéztem nem is nagyon kívánkozik vissza, valahogy nem nyerte meg a tetszését. Tényleg ratyi egy ország, nem csak mondják. Mégis csak Hollandia a No.1 európában.
Reméltem a hajón rosszul lesz, hogy meg tudjam örökíteni, amin itthon jókat lehet nevetni, de odafelé nagy hajóval szélcsendben mentünk. Visszafelé kezdett a beszarásjelző villogni, ugyanis ahogy jöttünk le a kikötőbe a nagy szél lazán arrébb tette az autónkat. Én is kezdtem aggódni, reméltem nem fogjuk ki a legkisebb hajót, mert akkor még én is rosszul leszek,azt nagyon tudja dobálni a szél és a tenger.
Oltári nagy szerencsénk volt,kifogtuk a legnagyobb hajót, amivel túléltük az utat. Csináltam is pár jó képet a fedélzeten, meg egy videót, amin látszódik mennyire is fújt a szél.
Akinek kellet az már elkérte, vagy itt nálam megnézte, ezért nem is rakom fel ide a bloggba, nem biztos hogy mindenkit érdekel.
Azóta volt 2 céges bulink is, az elsőt még megúsztam szárazon, a másikat azt viszont nem, kellett 2 nap hogy helyre álljon a rend a buksimba. Erre meg itt van szilveszter, ki bírja ezt?
Ha valakivel nem találkoznék a mai nap folyamán, annak akkor most kívánnék Boldog Új Évet. Legyen szép évetek, szebb és jobb mint a 2008-as.
Jövőre ugyanitt, pusza nektek, szevasztok!!

U.i.: 1-Mégis csak dobok fel pár képet, és egy videót.

Nincsenek megjegyzések: